Mei - Egy borzalmas éjszaka

-"Bennem valóban nincs meg a tehetség, mint némely emberben, hogy könnyedén el tudjak beszélgetni olyanokkal, akiket még sohasem láttam (...). Nem tudom megütni társalgásuk hangját, nem tudok annyi érdeklődést mutatni ügyeik iránt, mint azt gyakran látom másoknál." - idéztem apának kedvenc könyvemből.

-Nem kell beszélned, csak legyél ott és mosolyogj szépen, hogy Apád büszke lehessen. - nyomott hatalmas cuppanóst a homlokomra.

-Vihetek olvasnivalót? 

-Nem.

-E-bookot?

-Nem.

-Telefont? 

-Ő, nem. Ma szórakoznod kell. A legtöbb korodbeli lány, élne-halna egy ilyen lehetőségért.

-Én nem vagyok a legtöbb korombeli lány. - motyogtam és a szobámba indulva valami ruha után néztem. Apának fontos, így jó pofit kell vágnom, a lényeg, hogy udvariasan mosolyogjak és "élvezzem" a partyt.

A ruhám

Anya Amerikából meglepett egy új ruhával, ami frissen ropogósan érkezett a kifutóról. Bár a stílusomhoz nem illett, de felvettem a hozzá járó fekete magas sarkúmmal. A limuzinban apa felvilágosított, hogy kivel is találkozhatok majd a bulin. Lesznek ott színészek, színésznők, rendezők, producerek és mindenki a felső tízezerből. Mikor megérkeztünk vakuktól megvakulva, próbáltam eljutni a kocsitól az ajtóig, úgy, hogy, mosolyogjak és ne essek el. A hatalmas terem minden kis négyzetmétere fehér volt. Fehér virágok, fehér szalagok, fehér abroszok és mindent amit el tudunk képzelni. Nem hittem, hogy a látvány ennyire magával fog ragadni, de aztán egy szempillantás alatt elszállt a varázslat.

-Nézzenek oda, sapi és a bolytok. - üdvözöltem a lehető legudvariasabban szüleim pártfogoltjait, nevezhetem őket akár fogadott bátyáimnak.

-Ide már kislányokat is beengednek?! - kaptam a választ.

-Legalább Én nem tornacipőbe jöttem.

-Na jó, ezt most fejezzétek be. - állt közénk Apa. Fülembe dugtam a fülhallgatót és elvonultam zenét hallgatni egy csendes kis zugba. Ám megzavartak. Apa egy karcsú pohárban hozott nekem pezsgőt, oldalán pedig egy nagyon szép nő vigyorgott felém. Magamra erőltettem a legédibb, legbarátságosabb mosolyom. Bemutatkoztam és próbáltam nem könyvekről, írókról és alapból szép irodalomról beszélni. A hölgy nagyon kedves volt, egy fiatal színésznő, épp filmet forgatott, de mivel ez egy jótékonysági party eljött, hogy adakozhasson.Az este folyamán több híres emberrel is jó pofiztam, a végére már görcsben volt az arcom. Plusz a pezsgőm is felmelegedett, amit még Apám nyomott a kezembe a party elején. Illedelmesen elnézést kértem és poharakkal teli asztalhoz léptem, hogy egy újabb kis buborékos löttyöt melegítsek fel tenyeremben.

-Meg  is kéne inni. – lépett mögém kedvenc kis „bátyuskám". 

-Be is kéne fogni. – fordultam meg – Lépj hátrébb vissza taszító a közelséged.

-Táncolunk?

-Hogy Te meg Én? Pffff. Jó vicc. MinSoo hagyj békén. Köszi. – mondtam és arrébb mentem, de visszahúzott, amitől elestem és a poharam tartalma gyönyörű fekete ruhámra zúdult. Persze az esetből  senki nem vett észre semmit, mert MinSoo túl dramatizálva a dolgot szinte teljesen ledöntött a lábamról, és a derekamra fonta karjait. Ebben a pozícióban vissza bravúroztam a poharat az asztalra. Megfogtam öltönye szélét, majd kissé megemeltem magam, hogy sípcsonton tudjam rúgni. Azonnal elengedett, amitől ha Chunji nincs ott fenékre esek.

-Ti már megint egymással harcoltok? – nevetett. Igazából Minsoon kívül mindenkit elviseltem a bandából, főleg Chunjit aki nem kérkedett két percenként a sikerükről. Megköszöntem, hogy felsegített és Apa után kutattam.

-Mehetek? – néztem rá – Itt voltam, jópofiztam. A ruhám tiszta pezsgő, át kell öltözzek. Haza akarok menni. – kezdtem kissé hisztisebb hangnembe váltani. Apa szerencsére haza engedett. Akitől kellett elbúcsúztam és kiléptem a nyirkos, hideg őszi estébe. A limuzin már várt, de mondtam, hogy gyalog megyek. Kivettem a csomagtartóba rejtett bőrdzsekim és az e-bookom, majd elindultam a vak világba. Többen megnéztek az utcán, valószínű, hogy erős pezsgő szagom is volt, de abban a percben nem érdekelt, csak gyártottam folyamatosan a Minsoo megölési kísérleteket. Apró cseppek kezdték kopogtatni a fejem. Először a kezemmel próbáltam megvédeni magam az eső elől. Aztán az e-bookom segítségével. Aztán felnéztem, mert furcsa volt, hogy nem áztam, egy átlátszó esernyő védett, oldalra pillantottam és egy kedvesen mosolygó fiút pillantottam meg. Köpni, nyelni nem tudtam, elpirultam, közel kerültem az ájuláshoz. Semmit nem szóltam, csak kissé felgyorsítottam a lépteim, de Ő jött utánam.

-Ha megakarsz erőszakolni, akkor most mondom, hogy rossz lánnyal kezdtél ki. - fenyegetőztem remegő hangon.

-Miért?

-Hát....hát, mert tanultam kung-fut. – igen voltam egy bemutató órán, de miután sírva jöttem ki úgy gondoltam, hogy még sem tanulok verekedni.

-Aha. – látszólag nem hitt nekem. Kicsit tovább gyorsítottam, de a cipőm sarka megadta magát, így elzuhantam – Jól vagy?

-Hagyj kérlek. – mondtam, arcom a vizes betonnak nyomtam.

-Mindenki néz.

-Nem érdekel. – könnyek csipkedték a szemem. Hónom alá nyúlt és felhúzott – AZ E-BOOKOM! – ordítottam, mikor megláttam a betört, vizes készüléket. Ez volt az utolsó csepp, hangosan sírni kezdtem. Szegény fiú, azt se tudta mit kezdjen velem. Felemelte a lábam, majd szolidan letörte a másik cipőm sarkát. Megfogta a kezem és húzni kezdett. Egy kis bárhoz értünk. Mondta, hogy menjek be és kérjek egy italt, a vendége vagyok.

-Azt se tudom, hogy mi a neved. – mondtam neki.

-Mond azt, hogy a fellépő banda dobosa. – furcsán nézhettem, mert hangos nevetésbe tört ki  - HyungJoon. – hajolt meg gyorsan és már el is tűnt.

-Én Mei vagyok. – suttogtam és beléptem a cigi füsttől elhomályosított épületbe. Azonnal fuldokolni kezdtem, így vissza kiléptem az esőbe. Toporogtam még egy ideig, majd mikor meghallottam a zenét újra bementem.  Sikeresen megáztam, a ruhám nehéz volt, profi kontyomból alig alig látszott valami, vizes tincsek tapadtak az arcomra, a sminkem lefolyt. Erősen kapaszkodtam tönkre ment kis gépezetembe. Egy lány lépett oda hozzám. Először nem hallottam semmit a hangos zenétől, csak mikor megkocogtatta vállam, amitől akkorát ugrottam, hogy újra elejtettem a kis masinám. A pulthoz kísért, elém tolt egy nagy pohár vizet és egy törülközőt, majd tovább ment kiszolgálni a többi vendéget. Megittam a vizet, kissé megszárítottam magam, majd odafordultam a színpad felé, ahol egy lassú lírikus számot játszottak épp. A színpadon mindenki teljesen azonosult a zenével, körbe néztem és a pubban lévő lányok arcán csordogáltak a könnycseppek, egy-kettő még össze is borult, úgy sírtak.

„Azt hiszem, hogy a szám után tömve lesz a lány mosdó bugyit cserélő lányokkal...” – jót mosolyogtam saját kis viccemen. Megnéztem mennyire tettem tönkre szeretett gépem, amiben a féléletem benne volt könyvekben...a kár még annál is nagyobb volt, mint azt hittem. Újra sírni kezdtem.

-Megható egy szám. Igaz? – lépett oda hozzám a kedves pultos lány.

-Én a könyveim siratom. – mutattam felé fehéren világító gépem. Ő erre nevetni kezdett, ami ragadós volt. Ő rajtam nevetett, Én pedig saját nyomoromon.

A koncert végére meg is száradtam. Lányok hada vette körbe a gitáros fiút. Csak fintorogni tudtam.

-Remélem hoztak több bugyit. – motyogtam. Elkértem a telefont és hívtam a mindenki által csak Dadusnak hívott komornyikunk. Velünk van már kis korom óta, egyszerűen imádom, kissé Nagypapa pótló, bár még nem olyan idős, de Én Papinak szólítom. Nem telt el 20 perc már ott is volt. Furcsa volt Őt hétköznapi ruhában látni.

Az Én hősöm!!!

Vadul csápolni kezdett, amitől nevetnem kellett. Amikor odaért hozzám végig nézett rajtam és jól kinevetett. Könnyes szemmel mutattam meg neki törött e-bookom, ám erre Ő a farzsebéből előhúzta kedvenc, rongyosra olvasott kis könyvem. Észre se vettem, hogy még mindig bent vagyunk a pubba és kb mindneki minket néz. Kilökdöstem InSungot és azonnal a kocsiba ugorottam. Majd kiabáltam, hogy haladjon, közben észre vettem a frissen gőzölgő cappucinot a pohártartóban. In Sung jobban ismert már, mint a saját apám. Haza érve egy egész csapat várt engem otthon.

-MEI! MÉGIS HOL AZ ISTEN KÉNKÖVES NYILÁBAN JÁRTÁL? – üvöltözött Apa.

-Semmi bajom.  Jól vagyok. Megyek aludni. – mondtam. Felkanalaztam nedves ruhám és elindultam a lépcsőn.

-Mei. – futott utánam Apa – Hol voltál?

-Valahol. Apa hagyj. Foglalkozz a kis ölebekkel. – intettem a kanapé felé. Hallottam a gépem hangos visítozását, jelezvén, hogy Anya hív Skypon. Most nem volt hozzá kedvem, így küldtem neki egy rövid üzenetet hogy létemről, kikapcsoltam a gépem és átöltöztem valami kényelmesebbe. Az ágyamon fekve szuggeráltam törött E-bookom, hátha magától megjavul, mikor valaki kopogott.

-Tessék! – szóltam.  A nap folyamán végre olyan ember jött vigasztalni akit kedvelek. Andy szólós volt a Top Medianál, és az egyedüli, akit kedveltem. Elmeséltem, hogy mi történt. Megkért, hogy majd ugorjak be hozzá, mikor felveszik az új albumhoz a dalokat.

-Andy, Apa miatt nálatok vagyok gyakornok. – sóhajtottam.

-Nahát, ez remek. – örült.

-Kinek mi az öröm.

-Apád mindennél jobban szeret Mei. Kicsit gondolkozz az Ő fejével. Tudom, hogy minden vágyad a tánc...

-És a könyvek . – vágtam közbe.

-Igen. Szóval Apád csak segíteni akar. Rengeteg munkát kap, örülj, hogy nem kellett Anyukáddal az Államokba költöznie, mert akkor most nem lehetnénk így kettesben. – nevetett.

-Mi az, hogy így kettesben? – lépett be Apa is. Hangosan nevetni kezdtünk, mert mint mindig gondolom most is félre értette a dolgokat. De elmagyaráztuk, hogy Andy a második apukám. Még kicsit beszélgettünk, megbeszéltük, hogy mikor mehetek trénigekre a Top Mediahoz.

Bele sem gondoltam eddig....a saját Apám lesz a tanárom, történhet ennél szörnyűbb dolog? 

Yemin - Silent Hell

I'm crazy, right? Because of you.......ahj így sem jó.-hallottam bátyám hisztizését aki valószínűleg újabb galacsinnal gazdagította a padlót. Besétáltam hozzá és letelepedtem mellé az ágyra miközben ő fél kezével gitárját szorongatta másikban pedig egy tollat amivel szegeny kottákat pusztította sorra. -Ahj Yem sehogy sem akar ez a szám összejönni.-nyafogott az egyébként teljesen felnőtt testvérem mint egy öt éves.
-Mi van veled? Nem szoktál hisztis lenni. -nézek kerek szemekkel bátyámra.
-Boccs, csak lassan két napja nem aludtam és ezt a rohadt számot se vagyok képes megírni. Annak az új pub-nak pedig az volt a feltétele, hogy álljuk elő egy új számmal és akkor szabad a pálya. Yem tudod milyen feszülté tesz ez? Az a másik három hely ahol fellépünk édes kevés ahhoz, hogy megéljünk. Ha így haladunk egy kissebb lakásba kell költöznünk.
-Ne aggódj ennyit. Sikerünk lesz.-dőltem vállára és úgy folytattam. -Megírjuk ezt a számot és berobbanunk oké?-nyújtottam kisujjam ő pedig készségesen akasztotta bele sajátját.
-Anyu és apu is büszke lesz ránk.-sóhajtottam és átöleltem.
Másnap reggel YongBin ébresztett azzal, hogy igyekezzek ugyanis valaki felhívta aki érdeklődik utánunk és szeretne megismerni minket. Annyira boldog voltam, hogy magamat meghazudtolva ugrottam ki az ágyból és szinte rekord sebességgel készültem el.
Mikor a céghez értünk találkoztunk bandánk többi tagjával és együtt léptünk be a hatalmas épületbe. Egy fiatal lány kísért minket ahhoz a személyhez akihez érkeztünk. Bekopogtunk és egy középkorú férfi jött ki.
-Sziasztok, köszönöm, hogy eljöttetek.-mosolyodott el. -Szeretnék megismerni mindenkit mielőtt a munkáról beszélnénk. Ki a vezető?-nézett ránk kérdőn.
-Mi ketten.-fogta meg kezemet YongBin és előrébb húzott. Először csak kettőnket hívott be.
-Szóval meséljetek magatokról srácok.-szólalt meg miután mind helyet foglaltunk.
-Mire kíváncsi?-néztem rá érdeklődve.
-Mindenre. Hol éltek, mit csináltok,mióta és miért zenéltek és mik a terveitek?!.-mosolyodott el bíztatóan. Megköszörültem torkom majd bátyámra néztem aki csak egy aprót bólintott.
-Hát... Bong YeMin vagyok tizenkilenc éves ő pedig a bátyám Bong YongBin aki huszonkét  éves. Még kisgyerekként döntöttük el, hogy a zenével szeretnénk foglalkozni mivel a szüleink is zenével foglalkoztak.
-Hogy-hogy csak foglalkoztak?-nézett kíváncsian a férfi. Én hirtelen nem feleltem így bátyám folytatta.
-Sajnos ők pár éve meghaltak egy autóbalesetben.
-Ohh értem. Igazán sajnálom. És azóta ketten vagytok?
-Igen. Egy kis albérletben lakunk nem olyan messze és főként a zenéből élünk meg.
-Valóban? Akkor azért akadnak fellépések.-vált egyre kíváncsibbá.
-Hát fellépés akad de nem lenne elég a megélhetéshez. Este fellépünk én pedig napközben gitár leckéket adok, Yemin pedig néha kicsiknek énekórákat.
-Ez aranyos, hívjuk be a többieket is.-mondta a férfi. Még egy keveset beszéltek magukról a többiek is. Meghallgatta egy számunkat és azt mondta, hogy szimpatikusak vagyunk neki és így felajánlja a stúdiót, hogy új számokat vehessünk fel.

Hazafelé teljesen fel voltunk dobva, hogy végre nem a garázsban összeállított stúdióban kell felvenni számainkat. Haza felé barátommal úgy döntöttünk elválunk a többiektől és elmegyünk valahová az esti fellépés előtt. Nem figyeltük az időt és már sötétedett mikor elindultunk, hogy haza menjek átöltözni. Testvérem idegesen hívott, hogy hol a francba vagyunk már ugyanis fél óra múlva kezdünk. Sietősen átöltöztem és szinte rohanva mentünk Joon-al, hogy oda érjünk. 
YongBin durcás képpel fogadott mikor lihegve beestünk az ajtón, de mérge teljesen elszállt mikor fent álltunk a színpadon. Azt hiszem tudom miről beszélt apa mikor kiskoromban arról mesélt, hogy mikor fent áll és a rajongók a nevüket kiabálják egyszerűen megszűnik minden és ő a legboldogabb abban a percben. Bátyám arcára néztem és láttam, hogy benne is hasonló érzések vannak.
A koncert után sorban ugrottam a srácok nyakába utoljára hagyva YongBin-t aki közben már az érte rajongó lányoknak autogramot osztogatott. Hátulról nyakába vetettem magam ezzel szívbajt hozva rá. Válasza csak egy halk morgás volt amivel nemtetszését fejezte ki és újból felvette a jól ismert 'megközelíthetetlen vagyok' maszkot amit más emberek (főleg a lányok) előtt használ.
-Ugyan már Binnie. Tudom, hogy imádsz.-öltöttem rá nyelvet még mindig nyakában lógva. 
-Yemin menj innen.-nyúzott le magáról majd úgy csinált mintha ott se lennék és folytatta előző tevékenységét. Igen a bátyám már csak ilyen... Úgy csinál mintha ő valami félisten lenne és közben próbálja elérni, hogy minden nő aki csak él és mozog odáig legyen érte, hogy miután ő nagy kegyesen kiválaszt egyet szegény lány teljesen odáig és vissza legyen azon gondolkozva, hogy mennyire szerencsés és különleges is ő. Igen és ilyenkor jönnek a másnap reggeli sírva távozások miután megtudja, hogy bizony nem olyan különleges ő csak éppen az nap este az ő bugyijának a színe tetszett meg YongBinnek. De egyébként imádom testvéremet nála jobbat nem is kívánhatnék. Én tudom, hogy milyen igazából és ez éppen elég. Én sem vagyok az a tipikus minta ember tehát miért is akarnám, hogy ő az legyen.

Másnap délután nem volt semmi különösebb dolgunk így gondoltuk, hogy csinálunk pár képet az oldalunkra csak, hogy ne hiányoljanak minket majd utána megünnepeljük a Silent Hell sikereit. Már a kocsmában ültünk ahol egy talán nem rég alakult rock banda adta a füstös hely hangulatát. JoonYoung ölében ültem és a többieket kizárva csókolóztunk.Kissé be voltunk már rúgva de még így is éreztem az alkohol és a cigi aromájának keveredését a szájában. Az alkoholnak köszönhetően már nem igazán bírtunk magunkkal így végül egy szűk és kissé lepukkant wc fülkében találtuk magunkat. Arra még emlékszem mikor tetoválásaimon végighaladva csókolt végig egészen combomtól nyakamig haladva...de utána elsötétült a kép. Másnap az ágyamban találtam magam YongBin pedig az ágyam szélén ült.
-Jóreggel.-nyöszörögtem.
-Inkább napot.-vigyorgott rám és arcomba dugta telefonjának kijelzőjét.Jobban összpontosítottam, hogy lássam lassan delet üt az óra.
-Jól kiütötted magad az este.-vigyorgott rám hiszen már megszokta.
-Joon holvan?-kérdeztem hátha ő is hazajött velem az este.
-Fellépése volt.Tudod, hogy nem hanyagolhatja el a szóló karrierjét.
-Ahh tudom.-nyöszörögtem ismét mikor felültem.-Csináltál kaját?-néztem testvéremre ugyan a választ tudtam.
-Persze.-majd felállt, kiment és visszasétált egy doboz pizzával.Hát...egyikünk sem konyhatudományáról híres viszont rendelni azt nagyon profin tudunk mind a ketten.
Kajáltunk majd úgy döntöttünk,hogy mivel Joon fellép a csapat többi tagját összeszedve elmegyünk szórakozni az esti koncert előtt. A Han folyó partján egy-egy sörrel kezünkben amerikai sztárokat parodizáltunk ezzel szórakoztatva a körülöttünk lévőket is. Voltak akik megismertek és oda is jöttek, hogy aláírást kérjenek ennek nagyon örültem. Az idő hamar eltelt és már indulnunk is kellett. Mondtam a srácoknak, hogy menjenek csak én még hazaszaladok átöltözni. Szokásomhoz híven megint jó nagy késésben vagyok így csak felkaptam hátizsákom és deszkámat majd siettem is. Épp egy kereszteződésnél voltam miközben Binnie-nek pötyögtem egy sms-t, hogy ne öljön meg mindjárt ott vagyok. Épp felnéztem mikor oldalról valakivel összeütköztem. A deszkám elgurult a táskám tartalma pedig szét a földön én pedig köztük csücsültem meglepetten. Mikor megláttam a mellettem térdét simogató fiút azonnal közelebbcsúsztam.
-Jajj ne haragudj.Ugye jól vagy?Megsérültél?-pánikoltam. A fiú csak mosolygott és megrázta a fejét.
-Semmi baj jól vagyok. Te nem ütötted meg magad?-fogta meg csuklóm és segített felállni.
-Ühm.Jól vagyok.-jöttem kissé zavarba. Majd le is guggoltam, hogy összeszedjem cuccaim. Ő is mellém guggolt és segített holmimat beledobálni hátizsákomba.
-Köszönöm.-néztem rá. Majd mikor úgy láttam semmi nincs már a földön fel pattantam és egy ne haragudj de nagyon sietnem kell kíséretében felpattantam deszkámra és már mentem is célom felé. Mikor oda értem egy nagyon haragos YongBinnal találtam szembe magam.
-Yemin mégis hol a francban voltál ennyi ideig?-kiabált rám ingerülten.
-Volt egy kis balesetem.-vakartam meg tarkómat.
-Legalább ezerszer hívtalak.-vett kicsit vissza hangjából.
-Dehát...nemis...-nyúltam zsebembe mobilomért, de nem volt ott így táskámban kezdtem el keresni de ott sem volt.
-Basszus Binnie....nincs meg a mobilom.....

A díva bátyókám (gitár) (22)

JoonYoung (énekes) (25)

 Young Ha (szinti) (17)

HyungJoon (dobos)(21)